- KAPCSOLAT
- MŰSOR (ÉS ARCHÍVUM)
- A TÁRSULAT.
- JEGYEK.
- BÉRLETEK.
- A BÁRKA BEMUTATÓI IDŐRENDBEN.
- FESZTIVÁLOK.
- TECHNIKAI INFORMÁCIÓ.
- KÖZÉRDEKŰ ADATOK.
- ÁLLÁSAJÁNLAT.
- PRÓBATÁBLA.
- A BÁRKA TÁMOGATÓI, PARTNEREI
- BÁRKA KÁVÉZÓ
- BÁRKA PORTÉKA
A budapesti Bárka Színházat 1996-ban alapította a Józsefvárosi Önkormányzat, a társulat 1997 őszén kezdte el munkáját. A Bárka épülete műemlék jellegű, mely még a század elején az itt működő Ludovika vívótermeként funkcionált. 1999 szeptemberében Göncz Árpád és Törőcsik Mari nyitotta meg a Bárka felújított, átalakított épületét, melyben négy játszóhely található.
A színháznak állandó színésztársulata van, létszáma 17 fő. A művészi állományhoz sorolható még a Bárka Műhely (író, rendező, dramaturg, szerkesztő, zeneszerző, tervező, filmrendező...). A többiek az adminisztratív, a kiszolgáló, illetve a technikai személyzethez tartoznak (titkárok, sajtó- és közönségszervezők, fény- és hangtechnikusok, díszítők, büfések...). Színházunk kiemelten közhasznú szervezetként működik, így adományozóink támogatásának 150%-a leírható az adóalapból.
A BÁRKA RÖVID TÖRTÉNETE:
1995
![]() |
| Az első előadás szereplői |
Csányi János egy alkalmi társulattal megrendezi Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát. A produkció számtalan díjat nyer, szinte kultuszelőadássá válik. A szereplők: Börcsök Enikő, Udvaros Dorottya, Kulka János, Szabó Győző, Fekete Ernő, Scherer Péter, Mucsi Zoltán...Csányi és a színészek többsége elhatározza: társulatot-színházat hoz létre.
1996
A Józsefvárosi Önkormányzat megalapítja a Bárka Színházat.
1997
Az egykori Ludovika Vívótermében a Bárka társulata elkezdi a munkát. Az első évad előadásai ebben a 400 négyzetméteres csarnokban zajlanak.
1998
A társulat próba- és játszóhelyeket bérel, ezalatt megtörténik az épület felújítása, átalakítása.
1999
Megnyílik a Bárka felújított épülete, melyben 4 játszóhely található: Vívóterem (250 férőhely), Stúdió (110 férőhely), Kávézó (80 férőhely), Amfiteátrum (400 férőhely).
1997-2005
Az első kilenc évad, mely Csányi János vezetése alatt számos fontos előadást hoz létre, köztük:
Díszelőadás, Titanic vízirevü, Lila ákác, Mulatság, Cseresznyéskert, Tótferi, Versekkel kártyázó szép hölgyek, Igazi levél nővéremnek, Előhívás, Hat szereplő szerzőt keres, Hazatérés, A Pál utcai fiúk, Theomachia, Ilja próféta, Stuart Mária, Empedoklész, Hamlet…
Színészek, akik társulati tagként-vendégként a Bárkán játszottak:
Udvaros Dorottya, Lázár Kati, Gazsó György, Mucsi Zoltán, Balázs Zoltán, Garas Dezső, Sinkó László, Kovács Lajos, Cseh Tamás, Mezei Kinga, Gyabronka József, Kaszás Gergő, Börcsök Enikő, Szikszai Rémusz…
2006 – 2008
Alföldi Róbert vezetésével a tizedik évadot kezdi meg a Bárka Színház.
2008. március 1.
Seress Zoltán vezetésével a tizenkettedik évadra készül a Bárka.
2010
A Vívóterem a Cseh Tamás terem nevet kapja.
Minőség, közösség, személyesség – emberi lépték
A Bárka több mint színház. Igazi közösségi hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szeretik a színházat, kiállításokat, koncerteket, irodalmi esteket. A Bárka Színház friss, élő, közérthetőségre törekvő színház és befogadószínház kíván lenni. Célja magyar ősbemutatók, illetve új külföldi drámák bemutatása.
A BÁRKA NEM CSAK SZÍNHÁZ – MŰVÉSZETI KÖZPONT
(műhelyekről, fórumokról röviden)
Színészképzés
A Bárka Színház 2007. óta biztosít gyakorlati lehetőséget a Keleti István Művészeti Iskola (KIMI) tanulóinak. A két intézmény együttműködése keretében a "Színész II." képzésére felvett hallgatók gyakorlatukat a színházban tölthetik. A Bárka Színház tanárai gyakorlati órákat (színészmesterség, művészi beszéd stb). tartanak a hallgatóknak, akik a színház mindennapi életében is aktívan részt vehetnek. Az adott évadban a színházban dolgozó rendezők döntésének értelmében alkalmuk adódik az új bemutatókban szerepeket eljátszani. Az itt eltöltött idő és a Keleti István Művészeti Iskolában folytatott tanulmányok a "Színész II." képesítésen túl meghatározó élményei lehetnek a színészi pályára készülő fiataloknak.
Bárka Kikötő Fesztiválok
ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL / RÁDAY KULTUCCA / PALOTANEGYED FESZTIVÁL
Ezek a helyszínek évről-évre több tízezer látogatót vonzanak.
Összművészeti fesztiváljainkon vendégünk volt többek között a Balanescu-kvartet, Lajkó Félix, Boris Kovác, Muzsikás, Ghymes…, állandó fellépők a világzenét képviselő Palya Bea, Folkestra, Mitsoura, Besh o droM, Budapest Klezmer Band, Cseh Tamás…
Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál
2002 óta minden év őszén színházi fesztivált szervez a Bárka. 2005-ben már külföldről is hívtunk előadásokat, 2006-ban, ötödik alkalommal továbbléptünk: az ország első nemzetközi fesztiválját rendeztük, s ezen Európa néhány meghatározó társulatával találkozhatott a magyar közönség.
HAJÓNAPLÓ
Kéthavonta városszerte megjelenő színházművészeti-, színházszakmai folyóirat. Az igényes megjelenésű kiadványban nemcsak a készülő előadásainkról, a színházhoz szerződő alkotókról jelenek meg írások, hanem szakmai kérdésekről, műhelymunkákról, a színházi élet ritkábban tárgyalt témáiról is szó esik. A Hajónapló ingyenes, a főváros kulturális „lelőhelyein" érhető el.
HAJÓNAPLÓ MŰHELY
Ahol a fiatalok a klasszikus színházi szemléletmódot és a kritikaírás fogásait sajátíthatják el. A kurzus már végzett hallgatói ma a legjelentősebb színházi folyóiratokban publikálnak: Színház, Ellenfény, Criticai Lapok…
Vezeti: Bérczes László, a Hajónapló főszerkesztője, Nánay István újságíró, kritikus, Tompa Andrea, a Színházi Kritikus Céhének elnöke
A Bárka Kávézó közösségi tér kíván lenni, ahova koncerteket és kiállításokat is szervezünk.
KIÁLLÍTÁSOK
A Bárka Színház Kávézójában többször állított ki Koncz Zsuzsa, Révész Róbert fotóművészek, Baráth Ferenc, Köteles Léna, Perneczky Géza, Ducki Kristóf.
Idei évünket a PRO CSEREHÁT EGYESÜLET rendezésében a SZEGÉNY CIGÁNYOK-SZEGÉNY CSEREHÁT c. kiállítással nyitottuk meg. A falakon élettörténetek, sorsok.
FIRKIN KLUB
Minden hónapban a népszerű Firkin Zenekar játszik. ,A Firkin inkább komolytalan. Örömzene, marháskodás. Ír punk, noha sem írek nem vagyunk, sem punkok.” – mondta egyszer Göttinger Pál, a Bárka rendezője, a Firkin tagja.
GYERMEKPROGRAMOK
MeseLadik
gyerek-szín-játék a gyerekek aktív részvételével
A gyermekek élő fantáziájukkal, színház-teremtő kreativitásukkal és szárnyaló képzeletükkel apró előadásokat hoznak létre a Bárka társulatának tagjaival.
Az általában ismert, szokványos meseelőadásokkal ellentétben, itt a gyermekek nem csak kívülről nézőként nézhetik és élvezhetik az előadást, hanem a létrejöttében is aktívan, alkotóan is részt vehetnek. A mese mindig más lesz - mindig új és spontán, igazodik az aznapi elképzelésekhez. A színészek irányításával és segítségével együtt készítik el felnőttek és gyerekek a jeleneteket, a jelmezeket és a díszletet. Így a színház meghatározó spirituális élmény lesz a gyerekek számára.
5-6 éves kortól ajánljuk, kb. 3 órás foglalkozás.
ZeneLadik
Zenés ismeretterjesztő előadás Hajós Andrással, Fekete-Kovács Kornéllal és a Modern Art Orchestrával
Idén ősszel indult új, gyermekeknek (és szüleiknek) szóló zenés foglalkozás, a ZeneLadik. Ezen a rendhagyó „zeneórán” senkinek sem kell csöndben maradnia, sőt nem kell egyenesen ülve, ijesztő kérdésekre válaszolni sem. A ZeneLadikot Hajós András kormányozza, az első tiszt (Fekete-Kovács Kornél) és a legénység (a Modern Art Orchestra) segítségével. Erre a bő egy órára zeneszerzővé, dalszövegíróvá, vagy előadóvá válhat minden gyermek, aki ehhez kedvet érez. A hétvégi zenés délelőttökön úgy ismerkedhetnek meg egy komplett jazz big band hangszerparkjával, a hozzájuk tartozó muzsikusokkal, és a zeneszerzés kulisszatitkaival, hogy közben semmiben sem kell, de sok érdekes dologban részt lehet venni.
0-101 éves korig ajánljuk, kb. 1,5 órás foglalkozás
A TÁRSULAT NÉHÁNY KITÜNTETÉSE, DÍJA
Legfrissebb: 2010. A Főváros Színházi Díjai: A legjobb független előadás a Gergye Krisztián Társulata, a Bárka Színház, a MU Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál koprodukciójában létrejött Trilógia-tanulmány lett.
Mulatság
A legkreatívabb színészi összmunka (Nemzetközi Színházi Fesztivál, Kalisz)
A Legyek Ura
A legkiválóbb társulati összmunka különdíj
Seress Zoltán, színész, igazgató
Jászai-díj, Ararát-díj
Bérczes László, művészeti munkatárs
Bálint Sándor dramaturg díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Lengyel Köztársaság
Lovagkeresztje
Cseh Tamás énekes, színész
Az év lemeze díja, Magyar Köztársaság Tisztikeresztje, Liszt Ferenc díj 1993; Kossuth díj
Spolarics Andrea színész
Uniter-díj, A legjobb női alakítás, Poór Lili díj, Jászai díj,
Varjú Olga
Móricz gyűrű, Domján Edit-díj, Jászai Mari-díj, Legjobb női főszereplő
Kardos Róbert színész
Legjobb férfi mellékszereplő

