Drámafoglalkozások

Drámafoglalkozás

A színház-pedagógia sok nyugati ország színházi kultúrájában integrált terület.
Magyarországon - a kőszínházak közül elsőként - a Bárka Színházban kínálunk rendszeresen feldolgozó drámafoglalkozást néhány előadásunkhoz.

A jelenleg drámapedagógiával összekötött előadásainkról ITT olvashat bővebben!

 


Előadásokhoz kapcsolódó feldolgozó előadások

A Bárka Színház már évek óta következetesen figyel a fiatal korosztályra. Repertoárunkon több olyan előadás is szerepel, amelyet részben vagy egészében középiskolás csoportok is látogathatnak. Jelenleg a kifejezetten ifjúságnak (13 év fölött) készült előadásunk, az Iskola a határon mellett, a Dogville, a Fahrenheit 451, valamint az East Balkán című előadásokhoz is tartozik drámafoglalkozás a Szabad Kurzus Alapítvánnyal együttműködésben.

A foglalkozásokat Márton Gábor Csaba, Pomlényi Attila, Kámán Orsolya, Vidovszky György rendező-drámatanár és Gyevi-Bíró Eszter drámatanár vezetik.

 



Mi történik a foglalkozáson?


A színházi előadás megkezdése előtt fél órával - a drámatanár vezetésével - a csoport előkészítő foglalkozáson vesz részt, majd az előadást követően mintegy egy-másfél órában beszélgetve, játszva dolgozzuk fel a látott előadás témáját.
Célunk az, hogy a játékélményen keresztül a színházi élmény is elmélyüljön, sajáttá váljon.
(Az előkészítés és a feldolgozás is történhet - külön megbeszélés alapján – iskolai keretek között.)

A foglalkozásokon a drámapedagógia módszereivel (a drámából vett idézetek, szituációk felelevenítésével, szerepjátékkal, képek bemutatásával, és közreműködő színészek segítségével) dolgozzuk fel az előadás választott fókuszát.

• A program hossza: 30 perc (előkészítés) + Előadás + max 70 perc (feldolgozás)
• Létszám: 15-30 fő.

Az előadásokra jegyeket foglalni és a drámafoglalkozásra jelentkezni a 483-1325, a 323-1978 és a 303-65-05-ös telefonszámon, illetve a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. . és a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen lehet.