Ararat-díj 2011

Átadták az év legjobb alakításáért járó közönségdíjakat színházunkban. Az Ararat-díj várományosaira idén is interneten szavazhattak a nézők.



A legjobb férfi alakításért járó Ararat-díjat idén Kálid Artúr kapta Michael West Szabadesés c. színdarabjában nyújtott alakításáért. A második helyet Ilyés Róbert, a harmadik helyet pedig Kardos Róbert szerezte meg. Kálid Artúrhoz hasonlóan, ők is a Szabadesésben nyújtott színészi játékukkal érdemelték ki a közönségdíjat.






A közönség a színésznők közül Varga Anikót tartotta idén a legjobbnak, aki a Szabadesésért kapta meg a 2011-es Ararat-díjat. Második helyen a Párkák c. meseopera Andikája, Spolarics Andrea végzett. A harmadik helyért járó díjat Szorcsik Kriszta kapta Mildred megformálásáért a Fahrenheit 451 c. színműben.
Az Ararat-díjak mellett december 30-án adták át a színházban a Mesterember-díjakat is. A díjjal a Bárka Színház művészei jutalmazzák minden évben a társulat ,,nem színész” tagjait. A Mesterember-díjat Seress Zoltán igazgatótól Kiss Mónika művészeti titkár (I. hely), Várda Zoltán gondnok (II. hely), valamint Belényesi Zoltán hangtár vezető és Petrik Zsolt ügyelő (III. hely holtverseny) vehette át.
A Bárka társulata gratulál a díjazottaknak!
Fotó:www.kepregeny.com


Ilyen volt az idei Bárka-Minyata Karácsony

Képbeszámoló a vasárnapi ünneplésről.
2011. Bárka-Minyata Karácsony
Idén is sikerrel zárult a Bárka-MINYATA karácsonyi program

A józsefvárosi Bárka Színház és a MINYATA (Mindenki Nyaraljon Tábor) Egyesület rászoruló gyerekeknek rendezett karácsonyi programot a Bárka Színházban vasárnap Budapesten. A MINYATA Egyesület, a Bárka Színház, a VIII. kerületi önkormányzat és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János karának összefogásával megvalósított, most már hagyományosnak mondható karácsonyi kézműves- és színházi foglalkozás keretében mintegy 60 budapesti gyermek készülhetett a karácsonyra díszek készítésével, vidám játékokkal és az interaktív színházi programmal, a Meseladikkal. A színház aulájában összegyűjtött nézői felajánlásokból készültek a gondosan összeválogatott ajándékcsomagok, amelyeket december 18-án adtak át a szervezők és a Bárka művészei a rászoruló gyerekeknek. Délelőtt kézműves foglalkozás keretében karácsonyfadíszeket készültek, amivel a helyben felállított, és a Szent László Kórháznak felajánlott fenyőfát díszítették a gyerekek.

A rendezvényt támogatta a a Józsefvárosi Önkormányzat Humánszolgáltatási Ügyosztálya, Szabóné Fónagy Erzsébet és Bodor Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János kara, Bánfi Éva és az Oázis kertészeti Kft. Köszönet az adományokért!

Kálid Artúr kalandos élete

A Bárka Színház népszerű színésze az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt.


Hujber Ferenc beszélgetett Artúrral a nevéről, a származásáról, a családjáról és egyéb kalandos dolgokról. >>>>>>

Váczy András interjúja Tasnádi Istvánnal

Tompa Andrea kritikája az East Balkánról

Kétezertizenegy, január tizenöt

Varga Zsófia próbanaplója - utolsó bejegyzés

December 2.

Kicsit szentimentális-nosztalgikus hangulatban érkezem az utolsó próbára, de hamar ki kell billennem belőle, mert itt csírája sincs a szomorkás kedvnek, mindenki pörög, mintha egy hete le sem álltak volna. A nézőtéren foglalok helyet, s elhatározom, hogy az avatatlan néző pozícióját választom, úgy nézem végig az előadást (ma először látom egyben az egészet), ahogy a Kortárs Drámafesztivál vendégei, akik eljöttek a mai próbára. Egész jó, gondolom magamban, sőt: izgalmas, érdekes… milyen is még? Nem is veszem észre, hogy én már rég nem néző vagyok, nem tudok az lenni.

Tasnádi István: East Balkán - Garamvári Gábor fotói

Kívül - belül

Még nincs vége...! East Balkán próbanapló. Varga Zsófia írása.
November 27.

Idegesen dobolok a bőrülésen. Három perc múlva tíz, és a Kálvinon áll a metró. El fogok késni, gondolom, amikor hirtelen egy torokszorítóbb félelem kerít hatalmába: két napja lejárt a bérletem. Miután lepereg előttem az életem, számba veszem a lehetséges kiutakat. Eszembe jut az érzés, amit valamelyik próbán Gyuri magyarázott a Petrát játszó Sipos Vikinek: „Tudod, hogy ott a helyed, be akarsz menni, be kell menned!” Csak akkor van esélyem átjutni a karszalagos cerberusok sorfalán, ha tökéletes magabiztossággal sugárzom, hogy jogom van hozzá. A Nagyvárad téren aztán nem áll ellenőr.

A Szabadesésről a gyerekszinhaz.hu oldalon

Az East Balkánról a gyerekszinhaz.hu oldalon

East Balkán az MTV-n

December 7-én a Ma reggel vendége volt Tasnádi István, Császár Réka és Juhász Lajos.

A videó itt megtekinthető.

EAST BALKÁN - PREMIER


A videót Virágh Barbara készítette a Bárka Színház megbízásából.

Fülöp Edina írása a KÁTÉ-ban a Szabadesésről

„Szabadesés” avagy egy haláli darab az életen át tartó zuhanásról

Adott egy kisebb színház, 5 színész és szellemes színpadi megoldások garmadával. Szórakoztató darab a békés eltávozásról és az azt megelőző zaklatott életről, ami – bár a folyamatos küzdelem közben nehéz szem előtt tartani, – mégsem hiábavaló. A Bárka Színház Göttinger Pál rendezésében tűzte műsorára Michael West első magyarországi bemutatóját.

Kritika az East Balkánról a 7óra7 oldalán

Szentség-törés


Kovács Gabriella festményeit láthatjuk decemberben a Kávézóban, a Kády Galéria támogatásával.
Megnyitó: 2011. december 7. 18 óra
Néha hiába nyúl az ember a gyermekkor idilli képéhez.
A valóságot az imagináció teremti. Szent képek az emlékezetben. Nők, lányok és néha férfiak. Szereplők, szereplői az emlékezetnek. Családtörténet a 60-as évektől, egy játék összeilleszthető és szétszedhető darabokból. A variációk száma végtelen.
A történet kideríthetetlen.

Kritika az East Balkánról a MOHA online oldalán

Milyen a jó malter?

November 21.
Varga Zsófia, a Hajónapló Műhely tagjának próbanaplója

A terembe lépve a megszokott társaság helyett váratlanul nagy csapat fogad; díszletezők, kellékesek, világítók hoznak-visznek, pakolnak ki-be mindenféle ismeretlen kütyüt. Ami a legfontosabb: áll a díszlet. Még csak „hímestojás-állapotban” van, rendeltetésszerűen használni nem lehet, de már nem csak jelzésben zajlik a próba. Egy-egy vállalkozó szellemű színész felmerészkedik az óriási mászókára (a fiúk ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy öt méter magasban újra felidézzék Superman hősi pózát). Mi pedig a mélyből figyeljük szorongva, hogyan leng-hajlik-mocorog az óriási szerkezet.

Kritika az East Balkánról a kultura.hu oldalon

100 ezer forint fölött jár Harcsa Veronika jótékonysági árverése

Lélekemelő, különleges hangulatú dupla koncertet ad december 10-én a Bárka színházban a Harcsa Veronika Quartet és vendégük, Kulka János. A Kossuth-díjas színművész szerepe az lesz a Lámpafény verskoncerten, hogy a dalok között életrajzi részleteket olvas fel költőkről. A koncertek előtti hetekben a zenekar jótékonysági árverést is indított, amelynek bevételét a Bátor Tábor Alapítvány kapja meg.

Hírek: Interjú Vidovszky Györggyel a Kossuth Rádióban


Hallgassák meg a Történet hangszerelve című beszélgetős, zenés műsort szombaton (december 3-án), a Kossuth Rádióban, a déli krónika után. Bálint István beszélgetett Vidvoszky Györggyel az East Balkán aporpóján. 


EAST BALKÁN (2)




A december 3-i bemutatóra minden jegy elkelt.
További előadások: december 4., 13., 22.

Gyűjtés rászoruló gyerekeknek a Bárkán!

fotó: Cinta
A MINYATA Egyesület ebben az évben is gyűjtést szervez a Bárka Színházban. Az ajándékokat a december 18-i karácsonyi MeseLadik program keretében kapják meg a gyerekek.
Ehhez kérjük a segítségüket - várunk minden gyerekjátékot, meleg ruhát és cipőt a Bárka Színházban hétfőtől kihelyezett kosarunkba!

Köszönjük előre is,

A Bárka Legénysége

Hírek: Ray Bradbury e-könyves lett


Megtört ő is: Ray Bradbury e-könyves lett
 
Engedélyezte Ray Bradbury, a most 91 éves szerző, világsikerű könyvének, a 451 Fahrenheit-nek az elektronikus kiadását.
Az 1953-ban írt regényt a hatvanas években tízmillió példányban adták el, harminchárom nyelvre – köztük magyarra – fordították le. Sikeres volt a filmváltozat is, a színházi variáns is folyamatosan jelen van Európa színpadain. Budapesten a Bárka Színház tartja műsoron.
Kerekes Pál hírét itt olvashatják >>
Legközelebbi Fahranheit 451 előadás a Bárkán: december 18.

És ha már e-könyv...
2011. november 24-én, csütörtökön – sikeresen megrendezésre került a Kindle-varázs blog első születésnapi összejövetele.
Miután megérkeztünk a Bárka Színházba, izgatottan vártuk, vajon hány érdeklődőt tudunk elcsábítani egy kis Kindle-s, e-könyves, DRM-es, vetélkedős beszélgetésre. Bár az előjelentkezések alapján voltak elképzeléseink, de az mégiscsak egy “előzetes” szám. Viszont, ha megjelenik egy helyen annyi ember, az már tömeg. Örömmel mondhatjuk, hogy körülbelül 40-en voltak kíváncsiak ránk!



Roy Tanck's Flickr Widget requires Flash Player 9 or better.