Varga Zsófia, a Hajónapló Műhely tagjának próbanaplója
A kialvatlan tekintetekből és az elkapott félmondatokból következtetek: tegnap este csapatépítőleg kocsmázott a társaság. Amíg mindenki besétál, eltelik vagy negyed óra. Gyuri megpróbálja összerántani a társaságot: „Srácok, a tegnap esti bulinak vége! Mindenkinek megvan a helye? Akkor menjünk!”. „Hol is vagyunk?”- kérdezi valaki bizonytalanul. „Az biztos, hogy nem ott, ahol a pizzás fiú tésztát gyúr…”- kapja meg a pontos választ.
Lassan mindenki megtalálja a helyét, elindul a jelenet, én pedig csak ámulok, mi minden épült fel egy hét alatt. Hosszú utat járunk be ma: a mindent betöltő, önfeledt extázis állapotától a teljes nihilig, a totális fölöslegességig - a várva várt buli éjszakájától a kiábrándult ébredésig és a mindig újra kezdődő, végtelen várakozásig.
A darab egyik kulcsjelenetét próbáljuk, azt az estét, amikor véget ér a hosszú napok óta tartó visszaszámlálás és a fiatalok megérkeznek a Helyre, belépnek az éjszaka világába. Ezen az estén kell élni, ma kell mindennek megtörténnie, ami aztán erőt ad, hogy elviseljék a következő hetet. Eleinte csak józanul-szégyenlősen topogó gyerekeket látunk a táncparketten, de fokozatosan hullanak a gátlások. Távolodunk a realitástól, s lassan a szubjektivitásé és az érzékeké lesz a főszerep. „Nem kell más, csak táncolni”- skandálják a révületben lebegő tömegben, mintegy saját maguk meggyőzésére is, miközben egyre inkább csúszik ki a talaj a lábuk alól. Azt gondolják, a markukban az egész világ – valójában csak kiszolgáltatott marionett-bábuk, akik úgy ránganak, ahogy a zene dobálja a tagjaikat, arra mennek, amerre a színes reflektorok terelik őket, és azt veszi magukhoz, amit a Helyen adnak nekik. Legyen az pia, piába kevert drog vagy épp fizetség a pulton táncolásért. Itt egyvalaki irányít: a Hely tulajdonosa, aki ott használja ki a gyerekeket, ahol csak alkalma nyílik rá. Eltorzult szülő-karakter: látszólag figyelmes, törődő és védelmező, megtestesíti mindazt, amire a gyerekeknek égető szüksége lenne, miközben a védelmezés gesztusával kizárólagos jogot formál magának a lányok fogdosására. De legalább figyel rájuk.
„Én kitalálok tíz százalékot, de a kilencvenet ti kell, hogy mellérakjátok.”- mondja Gyevi-Bíró Eszter a koreográfiáról. Ő csak irányokat mutat, utakat, amiken aztán mindenkinek egyénileg kell elindulnia. A kreativitásnak pedig felszabadító ereje van, a sok saját világ egymás mellett nem kioltja, hanem erősíti egymást. Bár egységes koreográfiára táncol a tömeg, mégis egy-egy gyerekre figyelünk, egy-egy életre és egy-egy tragédiára.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése