BESZÉLGETÉS VLAD TROICKIJJAL
E.T.A. Hoffmann nevét az átlagosan művelt közönség már hallotta…
Legfeljebb hallott róla.
…és jó esetben a Diótörőre, esetleg Offenbach zeneművére, a Hoffmann meséi-re asszociál. Úgy tűnik, hogy a kortárs európai köztudatban nincs igazán jelen. Felvetődik a kérdés: miért választottál a rendezésedhez egy ilyen „ismeretlen” szerzőt, és te mennyire ismerted korábban Hoffmann műveit?
Hoffmann szövegei még színházi stúdiós koromban, vagyis nagyon-nagyon régen, úgy húsz-huszonöt évvel ezelőtt érdekelni kezdtek, készítettem is egy „minielőadást” Hoffmann szövegei alapján. Akkoriban rengeteg dolgot elolvastam tőle, így számomra Hoffmann nem valamiféle absztrakció, hanem valódi olvasmányélmények és színházi munka alapján megtapasztalt reális figura. Ez az irodalmi tradíció egyébként jól nyomon követhető: E.T.A Hoffmann-tól egészen Kafkáig: ez pedig a metafizikus, vagy inkább misztikus realizmus. Ennek elindítója volt E. T. A. Hofffmann, amely aztán továbbfejlődött, például, Gogolnál is, mint egyfajta orosz-ukrán ág. Mindez a kafkai világban csúcsosodott ki…
De említhetnénk Edgar Allan Poe-t is…
Így van, Poe is idetartozik. Egyszóval ez a gondolkodás, ez a látomásos világlátás nagyon érdekel, közel áll hozzám. A mai kor embere már szinte teljesen elveszítette a csodákban való hitét, a különösre, a fantasztikusra való érzékenységét. Hiába néz a televízióban mindenféle tudományos-fantasztikus vagy horrorfilmet, a mindennapi életében képtelen meglátni a létezés kisebb vagy nagyobb csodáit, misztikumát. Márpedig az az ember, aki nem tud „meseszerűen” gondolkodni, szürke, reményvesztett, perspektívátlan, vergődő lénnyé válik. A 18. század végéig, sőt egészen a 20. század elejéig a vallás még képes volt valamiféle „meseszerűséget” vinni az emberek életébe, hiszen a keresztény emberek többsége sem volt teljesen tisztában a Genezis, a keresztény tanítások minden részletével, viszont hitt a csodában, és ez jelentette hitének lényegét. Most azonban a vulgáris ateista szemlélet az uralkodó. Éppen ezért úgy gondolom, hogy érdemes megmutatni a mesei gondolkodásba való visszatérés lehetőségét, persze, nem a „mese” mai, devalvált értelmezésében, hanem egy olyan belső tudatállapot formájában, amely az embert az élet csodájára nyitottabbá, érzékenyebbé teszi, hogy képes legyen rácsodálkozni a világra.
Az általad említett tudatállapot rád is jellemző, vagy azért választottad ezt az előadást, hogy magad is visszatalálj a „meseszerű” létezéshez?
Számomra a színház mind a próbafolyamat során, mind pedig a színpadi előadás formájában sokkal többet jelent, mint az úgynevezett valós élet. Egyszerűen sokkal reálisabbnak tartom annál. Több benne az igazság. És annak ellenére, hogy a színházi előadás múlandó dolog, és általában mindössze egy és három óra közötti terjedelmet jelent, és eljátsszák mondjuk tíz-húsz-harminc-ötven alkalommal…, azt látom, hogy a próbafolyamat során a színészek kreativitása, alkotói fantáziája nyomán egészen fantasztikus virágok nyílnak, és velük együtt, társulattá forrva mi egy új világot teremtünk. És ebbe a világba, vagyis inkább erre az utazásra invitáljuk a nézőket is, hogy velünk együtt átéljenek valami gyönyörű, valami örömteli és fantasztikus dolgot. Ez az érzés mind a színészeknek, mind a nézőknek rendkívül fontos. Egy repertoárszínház általában előadásokat gyárt több-kevesebb sikerrel és tehetséggel, és ilyenkor a színházi alkotás olykor fárasztó munkává válik. Jelen esetben a társulat színészeivel Hoffmann szövegei kapcsán azokat a kérdéseket helyeztük fókuszpontba, amelyek őket illetve engem leginkább foglalkoztatnak. Saját életünkkel kapcsolatos gondolataink, akár titkos vágyaink megfogalmazásához kerestünk konkrét színpadi megnyilvánulási formát. Meggyőződésem, hogy amikor őszintén meg akarunk osztani valamit a nézőkkel, sokkal mélyebben érintheti meg őket az üzenetünk, sőt arra készteti őket, hogy önmagukra is komolyabban tekintsenek.
Ez a fajta alkotói módszer, vagy inkább szemléletmód általános érvényű nálad, vagy társulattól, előadástól függően alkalmazod? Például saját kijevi társulatoddal, a repertoárszínházként működő Dakh Színházzal is így dolgozol?
Ez inkább a magyarországi munkáimra jellemző tapasztalat. Amikor itt dolgozom Magyarországon, az általános szokás szerint 6-7 hét áll a rendelkezésemre. Tehetném, amit sokan mások tesznek: egy teljesen készre kitalált előadással a fejemben érkezem, és mindent elkövetek azért, hogy a színészeket belekényszerítsem a saját fantáziám Prokrüsztész-ágyába. Ehhez viszont ez a néhány hét édeskevés…
De ez a magyar illetve az európai színházban teljesen általános.
Így igaz. Viszont éppen ebből a körülményből fakadóan kidolgoztam egy teljesen más módszert: úgy érkezem, hogy az előadásról semmilyen előre eltervezett modellel nem rendelkezem, sem a díszletek, sem a jelmezek tekintetében. Döntő tehát az első találkozás a színészekkel, amikor megbeszélem velük, hogy együtt indulunk egy ismeretlen, közös utazásra. Ennek, természetesen, megvan a maga kockázata, de tapasztalatom szerint a színészek elképesztő módon vágynak arra, hogy személyesen is megszólítsa őket valaki. Mivel leginkább professzionális szakemberként bánnak velük, a szó jó és rossz értelmében egyaránt, a rendezők többnyire az általuk képviselt alkat vagy szerepkör szerint viszonyulnak hozzájuk a próbafolyamat során. Én viszont nem a saját gondolataimat akarom számon kérni rajtuk, mert engem sokkal inkább érdekel az, ami őket foglalkoztatja. Saját személyes érintettségük révén ők is másként viszonyulnak a próbákhoz, és saját életük alakításának, átgondolásának terepévé válik a művészi alkotás folyamata. A művészi munka ilyen módon a személyes lét formálásának eszköze lesz, és ez érzékenyebbé teszi őket a partnereikkel való párbeszédre is, akikkel talán hosszú ideje együtt dolgoznak, de igazi, őszinte viszony esetleg nem alakult ki. Ezek a kölcsönös felismerések, ezek a revelatív egymásra csodálkozások a munka gyorsaságát és hatékonyságát nagymértékben befolyásolják. Akár én, akár ők dobnak be egy ötletet, a gondolat szinte pillanatok alatt egy kész jelenetté tud kristályosodni.
A teljes szöveg a hamarosan megjelenő Hajónaplóban lesz olvasható.
ÉJFÉLI MESÉK - SZEREPOSZTÁS ÉS ELŐADÁSIDŐPONTOK ITT!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése