MeseLadik

Gyerek-Szín-Játék
a gyerekek aktív részvételével


A MESELADIK a gyermekek élő fantáziájukkal, színház-teremtő kreativitásukkal és szárnyaló képzeletükkel apró előadásokat hoznak létre együtt velünk, a Bárka színészeivel.



Az általában ismert, szokványos meseelőadásokkal ellentétben, itt a gyermekek nem csak kívülről nézőként nézhetik és élvezhetik az előadást, hanem a létrejöttében is aktívan, alkotóan is részt vehetnek. Együtt - itt és most. A mese mindig más lesz - mindig új és spontán, igazodik az aznapi elképzelésekhez. A színészek irányításával és segítségével együtt készítjük el a jeleneteket, a jelmezeket, a díszletet és az arcfestést is. Azt szeretnénk, ha a színház meghatározó spirituális élmény lenne a gyerekek számára.

Gyakorlat:
A gyerekek szüleikkel a Bárka Stúdió színpadára érkeznek, ahol azzal kezdjük, hogy megírjuk közösen a meséinket. Ez az összes résztvevő közreműködésével, szavanként történik: a szavakat felírjuk egy táblára, így rögzítjük a történeteket. A gyerekeket csapatokra osztjuk, mindegyik csapat nevet választ magának. Utána a csapatok, vetésforgószerűen végigjárják az alkotói helyszíneket, ahol színészeink vezetik a gyerekek munkáját. A sminkelésben színházunk maszkmestere segédkezik.

AZ ELSŐ ÁLLOMÁS: A mese színpadra tétele, amelyekben a gyerekek saját szövegekkel megalkotják a mese jeleneteit.
A MÁSODIK ÁLLOMÁS: Jelmezeket válogatnak a mese szereplőinek, ill. kitalálják a színpadi megjelenítést.
A HARMADIK ÁLLOMÁS: Itt színházi maszkokat készítenek, funkcionálisan.
A NEGYEDIK ÁLLOMÁS: A gyerekek a kész paravánokra a saját meséjükhöz megfestik a hátteret. Mindegyik állomáson, maximum 20 percig tartózkodhatnak, majd minden elkészült előadást bemutatják. A gyerekzsűri dönt, és aznap végén átadjuk a CSÓNAK díjat a legjobb előadásnak. HAJÓZZ VELÜNK!

5-6 éves kortól ajánljuk, a program teljes ideje kb. 3 óra (szünetet bármikor tarthatnak a program alatt, az állomások között)

A kreatív foglalkozás (festés, rajzolás, ragasztás...) miatt ennek megfelelő, kényelmes ruházat ajánlott!


Itt járt a Képmás magazin!


A MeseLadikra 1200 forintba kerül a jegy - felnőtteknek ingyenes!

(A jegyeket ajánlott előre megvásárolni, mert az előadás napján már nem biztos, hogy tudunk biztosítani.)


A MÁRCIUS ELSEJEI MESELADIK KÉPEI:


7 megjegyzés:

  1. Tavaly előtt voltunk gyereknapon, nagyon klassz volt, ajánlom mindenkinek:)))

    VálaszTörlés
  2. Kislànyom nagymamàjàval vett részt az elöadáson, akivel rendszeres szinház látogatók. Mikor hazaért, mintha kicserélték volna, olyan felszabadult volt. Pár óra alatt olyan élménnyel lett gazdagabb amilyet még nem tapasztalt (én se láttam
    Még ilyennek, mert fél szerepelni). Látszott rajta, hogy magabiztosabban beszélt és egy új világ nyilt meg elötte a mese által. Köszönjük szépen!
    (kivâncsi lennék, hogy kik voltak a színészek, akik írányították az elöadásokat. Ezt nem találtam a honlapon, pedig személyre szolòan akartam megköszönni. Bízom benne, hogy így is eljut az illetékeshez.) jövünk máskor is:-)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Molnár Eszter!

    Örülünk, hogy kislánya jól érezte magát a MeseLadikon. Október 22-én Spolarics Andrea, Bazsó Adrienn, Réti Adrienn és Pásztor Tibor színészek irányították a csoportokat. Eljuttatjuk hozzájuk az üzenetét, a nevükben is köszönjük, hogy ezt megírta nekünk! Várjuk Önöket máskor is!

    Üdvözlettel: A Bárka Legénysége

    VálaszTörlés
  4. Mi a 3,5 éves kisfiammal járunk rendszeresen. Már az első alkalom után rabul ejtette a színház világa. Párkákat is megnéztük és szinte minden nap odahozza a hajónaplót is, hogy beszélgessünk valamelyik darabról. Az mellett, hogy tényleg nagyon egyedi élmény láthatóan nyitottabbá válik a gyerek,játékosan megtanul együttműködni és kreatívabb is lesz

    VálaszTörlés
  5. Legkisebb lányom most lesz 3 éves, de már óvodás, nagyon együttműködő és korához képest elég önálló. Érdemes őt is elvinni a nővéreivel, vagy még korai? Nem szívesen hagynám ki az élményből, de azt sem szeretném, hogy ne érezze jól magát, vagy esetleg "zavarja" a nagyobbakat.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Anyuka! Épp az Ön bejegyzése előtt van egy másik, ahol egy 3,5 éves kisfiúról van szó, aki már rendszeres látogatója a MeseLadiknak. Ezzel is bátorítanánk, illetve beszéltem Varga Anikó színésznővel, a MeseLadik vezetőjével, aki azt ajánlotta, hogy Ön is maradjon a közelben, ha elfárad a kislánya, legyen kihez odamenni, de mivel a MeseLadik igen nagy szabadságot biztosít a résztvevőknek, bízunk benne, hogy az Ön kislánya is jól fogja magát érezni. Várjuk szeretettel Önöket! Üdvözlettel: a Bárka Legénysége

    VálaszTörlés
  7. Nagyon köszönöm a választ, már meg is vettem a jegyeket:)
    Üdvözlettel: Judit

    VálaszTörlés

Roy Tanck's Flickr Widget requires Flash Player 9 or better.