teremtés
Két kéz. Egymás felé vagy egymás felől. Még nem érintették egymást. Vagy már éppenhogy igen. Vagy örök mozdulatlanságba fagyva így maradnak, még és már között. Köztük az élet, eldöntetlenül. Mint lehetőség. Mint múltban ragadt emlék. Ahogy a Fiatalember „mozdulatlanul úgy marad, kinn és benn között”. De ekkor kettejük közé hullik a semmibe az így már hiába leélt élet, az átadhatatlan történet.
Az élethez meg kell történnie a találkozásnak, ahhoz pedig az érintésnek, amivel adni kell, nem is akármit. Amit adunk, egy teljes élet. De azt előbb meg kell tudni ragadni, kézbe venni, álmok-emlékek közt megforgatni, jól megrágni, szavakba préselni, megfogalmazni. Átadni a történetet – ha van történet, és van, aki meghallgatja, sőt meg is hallja. „Én vagyok a történet”, mondja Mária. De vajon magunkat tudjuk-e adni? Egy mondatban, illatban, szakadt ingben, cipőben, félbetört dallamban, ösztönös mozdulatban, ahárha törött üvegcserépben.
„Sokkal kevesebb történik meg velünk, mint ami nem.” Sokkal több történet reked benn, mert nem nyílik az ajtó, nem úgy nyílik, nem az lép be, nem úgy – és mert az élet elrobog, mielőtt egyetlen érvényes szóval is megérintettük volna. És mert éppen alkalmatlanok vagyunk adni és kapni. Mert alkalmatlanok vagyunk a találkozásra. Apával, anyával, gyermekkel. Ha elmarad a találkozás, megszakad egy lánc, generációk, családok láncolata, megszakad a történet, sőt a történelem, szakadékba hull egy kor, értelmetlenné, feleslegessé válik minden elmondatlan-átadatlan élet, s a létezés, a létező megnevezhetetlen marad. Van, de nincs, létezik, de ő maga nem születik meg. „Mikor éppen nincs. Akkor jó. Ha elmehetek, akkor jó. Akkor jó, ha megyek el, és éppen nincs.” A nincs is több, mint a van hiánya. Minden zárva maradó ajtó mögött ez a hiány sajog. Még a bort sincs miért kitölteni, még a mérget sincs miért beleszórni, nincs miért halni.
„Megfogja a Fiatalember kezét, s az üvegcserepeket a saját tenyeréből áttölti a Fiatalember tenyerébe.” Ez a két kéz itt most mozdul egymás felé, a történet elhangzik, a találkozás megtörténik. Mária elmegy, nincs már, a Fiatalember megszületik, megnevezi magát. Hogy a tenyerén tartott üvegcserepekkel mi történik, azt még nem tudhatjuk, az már az ő továbbadandó története lesz.
Bérczes László
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése