Beszélgetés Varjú Olgával
Szoktál merengeni a múltadon: mi az, ami sikerült; mi az, ami nem, nem úgy vagy nem akkor?
Nem különösebben, nem vagyok merengő típus.
Most mégis arra kérlek, említsd meg azt a három szerepedet-alakításodat, amit a legfontosabbnak tartasz a pályádon.
Nagyon szerettem Nyíregyházán a Verebes rendezte Három nővér Másáját, Kaposváron a Jeles András rendezte Három nővér Natasáját… De nem tudok csak hármat mondani, minden szerep máskor és máshogyan fontos.
Azért is kérdezlek erről, mert sem a Bárka, sem a nyíregyházi színház (ahol pályafutásod csaknem felét eltöltötted) honlapján található adatlapodon nem szerepel egy komoly, jó minőségű szerep, melyben ráadásul az alakításodról is egyöntetűen pozitív véleménnyel vannak a korabeli kritikák: Nádas Temetésének Színésznője.
Érdekes, hogy szembesítesz ezzel. Életem egyik legfontosabb munkája volt pedig.
Éppen húsz éve játszottad.
Látod, ebbe se gondoltam bele idáig. Mondom, nemigen mélázok.
Első nyíregyházi korszakod utolsó szerepe.
A legeslegutolsó, és az egyetlen, amelyben Gaál Erzsi rendezett. Zárkózott, kemény, szigorú ember volt, másokhoz is, magához is. Kegyetlenül nehéz munka volt, de jó értelemben véve. Éjjel-nappal, testestül-lelkestül igénybe vett minket. Két hónapig mindennap kétórás jógával kezdtünk – olyan izmos, szíjas, inas voltam a próbafolyamat végére, hogy ihaj. Erzsi eléggé pontosan követte Nádas utasításait, de nem nagyon avatott be minket abba, mit is akar. A legtöbb rendező úgy próbál, hogy megkérdezi a színészt, mi a véleménye a darabról, a maga játszotta szereplőről, mit szeretne belőle megmutatni, mit nem. Ennek a módszernek persze számos előnye van, de én jobban szeretem, ha a rendezőnek erős víziója van, amit nekem nem kell egészében átlátnom viszonyrendszerestül, hatásmechanizmusostul, hanem rábízhatom magam.
Mivel birkóztál meg a legnehezebben az előadásban?
Már a legelső feladat embert próbáló volt: öt percig farkasszemet nézni a nézőtéri sötéttel pislogás nélkül, miközben szemből, a reflektorokból ömlik a fény.
A megoldás a színészi technika?
A megoldás az iszonyatosan erős koncentráció. Az egymásra hangolódás és a kölcsönös figyelem a partnerrel, a Színésszel, akit Földi László játszott. Számtalanszor előfordult az előadás során, hogy nem tudtam, ő mikor fog elindulni, és ő sem tudta, hogy én mikor fogok elindulni – de egyszerre kellett, anélkül, hogy láttuk volna egymást. Meg kellett tanulnunk folyamatosan érezni a másikat.
A Temetés nemcsak a színésznek, de a befogadónak is feladja a leckét.
Nyíregyházán a nagyszínpadon ment az előadás, ami valójában nem túl nagy, talán háromszáz férőhelyes. A székek fele ráadásul le volt takarva fehér leplekkel, vagyis egy előadást körülbelül százötvenen láthattak. És játszottuk nagyjából ötször. A számok tükrében tehát a Temetés megbukott Nyíregyházán. Viszont emlékszem, hogy sok fiatal, aki később a színházhoz került, annyira el volt varázsolva az előadástól, hogy ennek hatására kezdett el színházzal foglalkozni.
Életed egyik legfontosabb munkája volt, mondod. A végeredménnyel is elégedett vagy?
Sokszor előfordul az emberrel, hogy visszanézi magát valamiben, és nekem ilyenkor általában hiányérzetem van. Azt érzem, hogy nagyságrendekkel több energiát fektetek bele egy-egy előadásba, mint amennyit a produkció visszaad. A Temetés az egyetlen kivétel. Megnéztem magam, és leesett az állam, szinte lenyűgözött.
Kamatozott Gaál Erzsi szigora.
Ne úgy képzeld el, hogy hatalmaskodott fölöttünk! Mindketten teljesen és önként vetettük alá magunkat, mert hiteles volt a személyisége és a munkája. Egyetlen pillanatig sem merült föl, hogy fölöslegesen csuklóztat minket, tehát a legjobb tudásunk, fizikumunk, kondíciónk szerint próbáltunk megfelelni, és a legjobbat kihozni magunkból. Egyetlen pici konfliktus jut eszembe az egész próbafolyamatból. A főpróbahéten megkaptuk a fehér, rizsporos parókáinkat. Feltettem a fejemre az enyémet, és legalul a hajamból kilógott vagy másfél centi. Megérkezett Erzsi, és nagyon kategorikusan kijelentette, hogy ezt márpedig innen levágjuk. És akkor azt mondtam, hogy nem. Úgy éreztem, hogy ez már a civil létemet fenyegeti.
Nagyon fáj, ha egy jól sikerült munka nem ér meg csak néhány előadást?
Lehet, hogy furcsa, de nem. Azt sem mondom, hogy nem örülnék, ha harmincszor-negyvenszer játszhatnánk, de nem érzek emiatt elégedetlenséget. Mindennek, mindenkinek megvan a saját sorsa, és ha ennek az előadásnak ennyi, akkor ennyi. Ráadásul olyan sok mindenkitől hallottam már erről a Temetésről regélni, annyi embert ért el, érintett meg az a pár előadás, hogy nincs mit sajnálni.
Melyik szerepedet játszottad a legtöbbször?
Talán Bagirát A dzsungel könyvében, szintén Nyíregyházán, kábé nyolcvanszor. Egyszerűen tragikus volt, mert egészen rövid idő alatt értük el a magas előadásszámot, sokszor naponta kétszer játszottam, délelőtt és délután, este esetleg egy harmadik előadást. Kicsit meg is csömörlöttem akkor.
Mindez már a második nyíregyházi periódusodban. Közben három évadot Kaposváron, egyet Miskolcon töltöttél.
Kaposvárra elsősorban azért szerződtem, mert nagyon szerettem volna összekerülni a férjemmel, aki ott volt színész. Aztán, már a szereposztások után, kiderült, hogy terhes vagyok. Az Ármány és szerelem Lady Milfordját Csákányi Eszter kapta meg, a Hegedűs a háztetőnben ősszel még játszottam, decemberben viszont le kellett tennem a lantot, akkora volt a pocakom. A szülés után a férjem is, én is sok munkát kaptunk, ugyanabban az előadásban, a lányomat pedig nem tudtuk volna hova tenni, így István elment gyedre. Babarczy közben berágott rám, nem adott szerepet. Jutocsa viszont éppen hívott Miskolcra, ez kapóra jött, odaszerződtem. Aztán egy kicsit összekülönböztem Jutocsával, mert elkezdett furcsán, nagyon igazgatósan viselkedni, és ezt meg is mondtam neki…
…megmondós vagy?
Már nem.
De voltál.
Fiatalkoromban igen. Körülbelül nyolc-tíz éve igyekszem leválasztani magam ezekről a problémákról, a „nagyok dolgáról”, lehet, hogy túlságosan is. Valószínűleg öregebb lettem, és nincs erre energiám. Úgy gondolom, ha mindenki tudja és teszi a dolgát, akkor rend van.
Neked mi a dolgod?
Színésznő vagyok, akinek akkor is meg kell oldania a szerepét, ha jó a rendező, és akkor is, ha rossz.
Sokat dolgoztál rossz rendezőkkel?
Inkább rossz formában lévő jókkal. Képességes emberekkel, akik rossz passzban voltak, ezért kínlódás volt velük a munka – máskor meg, évekkel, évtizedekkel korábban vagy később szárnyalás.
Nagyon nyíltan beszélsz a pályán töltött évtizedekről, a korodról.
Nincsen gondom a korommal. Nem mondom, hogy az öregség nem tölt el félelemmel, de ilyenkor inkább a betokosodástól rettegek, attól, hogy nem tudok megújulni és változtatni azon, ami rossz, avítt.
Talán éppen ez a szorongás tart frissen.
Azért én szívesen megszabadulnék tőle.
Markó Róbert, Hajónapló Műhely 6.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése